• Felsmann József: A Nibelungok

A Nibelung-ének keletkezéséről és gyanítható szerzőjéről

Midőn a Nibelung-ének magyar fordítását, több évi tanulmányom s munkám eredményét, végre teljesen elkészülve van szerencsém a t. Akademia előtt fölmutatni, engedelmet kérek arra, hogy e nagy német nemzeti eposzról, nem annyira széptani mint irodalomtörténeti szempontból némeiket elmondhassak.

A nagy műnek kiválólag széptani részletesebb fejtegetését adtam a Budapesti Szemlében, évek előtt, midőn már akkor is élénk vágyamat, az egész költeményt egykor teljesen a magyar közöség kezébe adhatni, sikerrel biztatni még magam sem mertem. S azzal ma sem dicsekedhetném, ha a szives fogadtatás, melyben amaz értekezésemben elszórt fordítás kísérleteimet, s egy külön is megjelent önálló töredéket (A királynék veszekedése, a Koszoruban), illetékes egyének részesítették, hatalmasan nem buzdította s támogatta volna gyönge erőmet, mely a hosszan tartó munka alatt is nem egyszer meglankadott. Nem tagadom pedig, kiváló előszeretettel foglalkoztam a munkával, ritka belbecsén kívül azon érdekért is, mely a mi Etelénk mondakörével való összefüggése folytán azt nekünk, a németeken kívül minden más nemzet között kétségkívül legközelebb állóvá s legbecsesebbé teszi.

  • Antikvár könyv, borítója hiányzik
  • Prózában magyarította és jegyzetekkel ellátta
  • Kiadó: Laufer Vilmos, Pest
  • Kiadás éve: 1870
  • Oldalszám: 154

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Felsmann József: A Nibelungok

  • Cikkszám: Felsmann József: A Nibelungok
  • Készletinfó: 1
  • 18 ron


Kapcsolódó termékek

Thali Kálmán: Kárpáti kürt

Thali Kálmán: Kárpáti kürt

Részlet:Ifjú grófNÁDASDY FERENCNEKmidőn 'Kisfaludy Károly sirszobrát megkoszorúzá.Pest, december 12,..

25 ron