Részlet a könyvből:


Sidney Davidson időleges eltévelyedésének a története már magábanvéve is figyelemreméltó tünemény, még ha Wade magyarázatának nem is akarunk hitelt adni és gondolkozóba ejti az embert azokról a lehetőségekről, amelyek a jövőben nyitva állhatnak előttünk és amelyek szinte azt mutatják, hogy időközönként öt-tíz perceket a világ másik végén tölthetünk. Történetesen szemtanuja voltam Davidson esetének, így az én kötelességem, hogy papírra vessem a történetet. Amikor azt mondom, hogy szemtanuja voltam az esetnek, ez alatt persze csak azt értem, hogy én léptem elsőnek abba a szobába, ahol a dolog lefolyt. A harlowi műegyetemen történt, közvetlenül a főbejárat fölött elterülő épületrészben. Davidson egyedül volt a nagy laboratóriumban, én pedig egy szomszédos kisebb szobában feljegyzéseket csináltam, de persze a nyári vihar teljesen felforgatta munkámat. Éppen egy hatalmas villám csapott le fülsiketítő dörgés kíséretében a közelben, amikor úgy hallottam, mintha a szomszéd szobában valami üveg tört volna össze. Abbahagytam az írást és hallgatózni kezdtem. Az első percben nem hallottam semmit. A jégeső a háztetőn úgy kopogott, mintha géppuskával lőtték volna a házat. És ekkor megismétlődött a hang: nem lehetett semmi kétség, valami nehéz dolog a földre zuhant. 

  • Jó állapotú antikvár könyv
  • Fordította: Lovik Károly
  • Kiadó: A Pantheon Irodalmi Intézet R.-T. Kiadása, Budapest
  • Kiadás éve: é. n. 
  • Oldalszám: 247

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

H. G. Wells: Csodálatos történetek

  • Cikkszám: H. G. Wells: Csodálatos történetek
  • Készletinfó: 1
  • 15 ron


Kapcsolódó termékek

H. G. Wells: Élet és kaland

H. G. Wells: Élet és kaland

Részlet:Egy kis mocsaras falucskában találkozott Pollock először a porroh emberrel. Annak a vidéknek..

15 ron

H. G. Wells: Mr. Lewisham és a szerelem

H. G. Wells: Mr. Lewisham és a szerelem

Részlet a műből:"Rögtön megismerkedünk Mr. Lewishammel, míg a Szerelem, minden baj okozója, csak kés..

15 ron