STENDHAL


Stendhal művét, melynek fordítását itt veszi az olvasó, Taine a XIX-ik század legfőbb regényének nevezte. Ily ragyogó elmének e föllengző dicsérete, melyhez egyébként Taine köteteiből még sok erősítő kijelentést lehetne összeválogatni, az elhanyagolás, sőt ismeretlenség hosszú éveinek csöndjét töri meg, akkor, a mikor Henry Beyle, a ki egy csomó más álnévvel való próbálkozás után könyvei czímlapján végre személyesen Winckelmann születésehelyéről de Stendhal-nak írta magát, már régóta halott volt. Életében a mi sikert élvezett, a mi érdeklődést és mozgalmat maga körül támasztott, személyi tulajdonságainak és sorsa változatos epizódjainak köszönhette; írói munkássága, noha három évtized alatt tekintélyes számú kötetet produkált, - regényeket, történelmi és útleírási munkákat, általános- és nép-psychologiai tanulmányokat, elbeszéléseket, irodalmi és művészeti vitairatokat - az egyetemes részvétlenségben tikkadt el. Igaz, hogy ismeretségének szűkebb körében nem hiányoztak, a kik nagyrabecsülték tehetségét és éppen azok, a kiket egyéniségük súlyánál fogva megillet a tekintély, hogy tömegeket pótolnak, így Mérimée, a ki nyiltan beismerte, hogy Stendhal nagy hatással volt reá, azután Balzac, a ki áradozó elismeréssel írt a La Chartreuse de Parme-ról, Byron, a ki bókokkal emlékezik meg találkozásukról; de szélesebb rétegek részéről csak sokára következett el méltánylása.

  • Jó állapotú antikvár könyv
  • Fordította: Salgó Ernő
  • Második kiadás
  • Sorozatcím: Klasszikus regénytár
  • Kiadó: Révai Testvérek Irodalmi Intézet, Budapest
  • Kiadás éve: é. n.
  • Oldalszám: 524

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Stendhal Henri Beyle Stendhal: Vörös és fekete

  • Cikkszám: Stendhal Henri Beyle Stendhal: Vörös és fekete
  • Készletinfó: 1
  • 7 ron


Kapcsolódó termékek

Honoré de Balzac: Goriot apó/Grandet Eugénia

Honoré de Balzac: Goriot apó/Grandet Eugénia

Honoré de Balzac: Goriot apó/Grandet EugéniaAntikvár könyv, gerince leváltKiadó: Révai Testvérek Iro..

7 ron

vitéz Somogyvári Gyula (Gyula diák): Virágzik a mandula

vitéz Somogyvári Gyula (Gyula diák): Virágzik a mandula

...Furcsa virág a mandulavirág.Sokszor esztendőkig hiába keressük. Lombja, levele hajt a fának, de v..

19 ron