• Csáki Árpád: A kézdivásárhelyi református templom
  • 20%
Kézdivásárhely négyötöd része és református temploma is elpusztult az 1834-es tűzvészben. A vonatkozó levéltári iratok maradéktalan megsemmisülésére hivatkozva a hely- és egyháztörténet méltatlanul kevés figyelmet szentelt a kézdivásárhelyi református egyház múltjának, pedig az a fejedelemségkori Székelyföld egyik legjelentősebb hitközsége volt. Iskolája uzoni Béldi Pál főkirálybíró (1621–1679) támogatásával jó eséllyel indult az udvarhelyivel párhuzamosan a jelentősebb gimnáziumok sorába való felzárkózás útjára.

    A 18. század elején püspöki felügyelet alá kerülő egyház folyamatosan akadémita pap-esperesek állomása volt, közülük a templomépítő Keresztes Máté az erdélyi református egyház püspöke lett a század végén. Itt választották ugyanazon század derekán általános főjegyzőnek a közeli Felsőcsernátonban 1712-ben született Bod Pétert, itt szolgált az 1848–1849-es szabadságharcot követően néhány évig Szász Károly későbbi dunamelléki püspök is, amíg a város papja a josefstadti börtönben várta szabadulását. A 18. század utolsó évtizedeiben felépült temploma mai napig Erdély egyik legtágasabb református műemléktemploma.


  • Híres Helyek sorozat 3. kötet
  • Tortoma Könyvkiadó, 2012
  • Papír/puha kötés
  • 27 oldal
  • ISBN 978-606-93080-4-2
Memory
test 1 bknm

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Csáki Árpád: A kézdivásárhelyi református templom

  • Szerző / Készítő: Csáki Árpád
  • Cikkszám: Csáki Árpád: A kézdivásárhelyi református templom
  • Készletinfó: 100
  • 10 ron
  • 8 ron


Kapcsolódó termékek

Fehér János: A nagybaconi református templom

Fehér János: A nagybaconi református templom

 A Kovászna megyei műemlékek 2010-ben közzétett jegyzékében a CV-II-m-A-13134 kóddal szereplő, ..

8 ron 10 ron

Gudor Kund Botond: Az erdélyi - hegyaljai Magyarigen református közösségének története

Gudor Kund Botond: Az erdélyi - hegyaljai Magyarigen református közösségének története

Magyarigen környéke történetének első megírása Bod Péterhez köthető, aki a Chartophylax Igeniensis c..

44 ron 55 ron

Pál Emese: Örmény katolikus templomi berendezések Erdélyben

Pál Emese: Örmény katolikus templomi berendezések Erdélyben

A 17. század második felében, Erdélyben új hazára lelt örményeknek négy településen sikerült templom..

71 ron

Gerendás Lajos: Székelyderzs és erődtemploma

Gerendás Lajos: Székelyderzs és erődtemploma

Templomában a Szent László legendát ábrázoló freskótöredékei révén méltán híres Székelyderzs monográ..

20 ron 30 ron