Ha valakinek a szemébe nézek, felmerül bennem, hogy mit látok valójában: vajon magát a nézését is látom? „Kérdéssé váltam önmagam számára” („magam vagyok a saját fáradozásom nehéz talaja”), mondta Szent Ágoston, mi pedig úgy tekintjük, hogy ezzel megszületett a modern én. De vajon leszűkíthető-e neurofiziológiai hordozójára? Le tudja-e bontani a tudomány a „lélek” mítoszát? Marilynne Robinson könyvét az önmagamra vonatkozó kérdések lenyűgöző felvetéseként olvastam.

Alexander Baumgarten, filozófus

Elszoktunk a nemes vitairatoktól, attól meg főként, hogy a vallás vagy a szellemi kultúra jelentősége, sőt nagysága mellett érveljen valaki a modernitásnak a gondolkodásunkat meghatározó fél- és áltudományos dogmái ellenében. Marilynne Robinson Yale Egyetemen tartott előadássorozata egy nagyobb, az emberi alkotásokban és a kulturális emlékezetben, sőt magában az emberi szellemben tükröződő valósággal szembesít, amelyet áthat a könyörületesség, igazságosság, nagyvonalúság és a szeretetre való hajlandóság. Ebben a „kedveszegett kulturális tájban”, ahol régimódinak hat, sőt kiveszett a metafizikai gondolkodás, Robinson könyve a szabad gondolkodás és az Isten létezésébe vetett személyes és közösségi hit lehetősége előtt nyitja meg az utat. Korunk egyik legbátrabb gondolkodójának és legolvasottabb regényírójának a könyve szívünk legmélyéből szól hozzánk.

Visky András, író