A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jeles képviselője életművének kevésbé ismert részlete nyelvművelő munkássága. Pedig Dsidának ezen a területen is maradandó érdemei vannak. Őt is ott találjuk azoknak a sorában (Csűry Bálint, György Lajos, Kristóf György, Szabó T. Attila, Brüll Emánuel és mások), akik a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság nyelvének ápolását megszervezték, irányították, és előadások megtartásával, cikkek közreadásával szolgálták a nyelvművelés ügyét. Első nyelvművelő írása 1933-ban jelenik meg a Keleti Újságban. Külön fejezet Dsida és a Keleti Újság tevékenységében az az időszak, amely e lapban 1936-ban a húsvéti számmal kezdődik. Ekkor indul meg az állandó, minden második vasárnap megjelenő „Anyanyelvünkért” című rovata, és megalakul az újság nyelvmű-velő bizottsága. A rovatszerkesztő maga Dsida Jenő. A rovatot Dsida egészen haláláig, 1938-ig szerkesztette. A nyelvművelés ügyét nem csupán e rovat szerkesztésével, nyelvművelő cikkek írásával szolgálta, hanem azzal is, hogy állandóan ellenőrizte az újság nyelvét, hogy az olvasók kezébe nyelvhelyességi szempontból is hibátlan lap kerüljön. A most megjelenő kötet három részből áll.
Zsemlyei Borbála (szerk.)
- Kiadó: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
- Kiadási év: 2008
- Méret: 14 x 20 cm
- ISBN: 9789738865419
- Kötés: puha borító
- Oldalszám: 222
- Sorozat: AESZ-füzetek
Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban
- Szerző / Készítő: Zsemlyei Borbála
- Cikkszám: Anyanyelvünkért. Dsida Jenő
- Készletinfó: 100
-
16 ron
Kapcsolódó termékek
A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben
A mai magyar nyelvterületen kívül eső földrajzi fogalmak megnevezése a magyar nyelvben is beletartoz..
22 ron
A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek
A kötet a veszélyeztetett nyelvek felélesztésének, megerősítésének kérdéskörét tárgyalja a következő..
27 ron
Fatikus beszéd: megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban.
A könyv főcímének fatikus szavát többé-kevésbé értelmezi az alcím. A nyelv vagy a kommunikáció jelző..
27 ron
Kisebbség és kétnyelvűség
A kötetben a szerző a kétnyelvűséget szociológiai perspektívából közelíti meg, empirikus kutatásai a..
27 ron
Nyelvét megtartó közösség - közösségét megtartó nyelv
Az AESZ (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége) két évtizede a nyelvi közösség szolgálatában.Anyanyelvá..
27 ron
Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat
Az asszimilációs ideológia feladását a többség részéről csak az jelenthetné, ha elfogadható, a román..
16 ron
Nyelvi közösségek – nyelvi jogok
Ez a kötet a 2004. szeptember 5–8-án Kolozsváron megtartott 13. Élőnyelvi Konferencia előadásait tar..
22 ron
„Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék
„Szavainkban – népnyelvünkben – múltunk számos eleme rejtekezik. Ezek némelyikét ma már csak nyelvés..
16 ron
Tánczos Vilmos: Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe
Csíkszentkirály: maroknyi személyes univerzum. Ez a könyv egy utazás benne. Hőseink körbejárják: ész..
50 ron
Lövétei Lázár László; Árkádia-féle
A klasszikus irodalmi művek megidézései, reminiszcenciái, parafrázisai, műfaji átiratai képezik az a..
20 ron
Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában: Benő Attila, Fazakas Emese, Zsemlyei Borbála (szerk.)
2014-ben Kolozsváron volt a XXIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus színhelye. A kongresszu..
30 ron
Távlatok: Egyed Emese (szerk.)
Nyelv- és irodalomtudományi tanulmányok Antal Árpád professzor tiszteletére.Kiadó: Erdélyi Múzeum-Eg..
10 ron
Motiváltság és nyelvi ikonicitás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor (szerk.)
A kötet a 2014. május 23–24-én tartott kolozsvári nyelvészeti műhelykonferencia (A magyar nyelvészet..
25 ron 28 ron
Analógia és modern nyelvleírás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor szerk.
A kötet tanulmányai együttesen jó alkalmat biztosítanak az analógia és a vele kapcsolatos kérdések t..
20 ron
Történések a nyelvben a keleti végeken: Péntek János
Péntek János kötetében összegyűjtött tanulmányok félszázados szakmai pályájának utolsó évtizedéből v..
40 ron
Történések a nyelvben a keleti végeken II.kötet: Péntek János
A könyv címében a „történések a nyelvben" szerkezet arra utal, hogy létünk összefonódik a nyelvvel, ..
35 ron
Pletl Rita: Az iskolai írásos közléskultúra erdélyi helyzetképe
A könyv célja, hogy hitelesen tájékoztasson azokról az empirikus kutatásokról, amelyeknek középpontj..
28 ron
Kádár Annamária, Bodoni Ágnes: Az óvodás- és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben
A XXI. századi nevelés humánus, gyermekközpontú voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az is..
20 ron