Nem tudjuk, elérné-e a zeneakadémiák bejutási pont­számát Euterpé fuvolajátéka, Pán sípszava, Orpheusz lanttudása; nem tudjuk, Dávid ujjai elég szakszerűen kezelték-e a hár­fahúrokat, csábítana-e csápolásra töme­­ge­ket Szent Cecília orgonája; nem tudjuk, hogyan szólt az egyetemes harmóniát meg­törő, nem felfelé törekvő tiltott zene a régi Kínában, s hogy nem énekelte-e fel valaki Bartók viasz­hen­gerére épp azt a dallamot, amely már Balassit is versírásra ihlette. De tudjuk, hogy univer­zá­lis ikon lett a líra, hogy Verlaine nem is akart mást a verstől csak zenét, amire ma is elcsendesülnek a toporgó vadak, tudjuk, hogy a török előretörés fájdalmát Tinódi Sebestyén lantja tette elviselhetőbbé, hogy a Sors olykor Beetho­ven hangjaival tör ránk, hogy nász és gyász katarzisát a muzsika teljesíti ki. A Természet karmesteri pálcája tökéletesen irányítja a sok ezer hangszert, s ha meghalljuk, a csend dúdolja a legszebb altatódalt...

Összeállította Molnár Judit

Matei László grafikáival

• Kriterion Könyvkiadó
• Sorozat: 101-111-123 versek
• Megjelenés: 2009
• Kötészet: kemény kötés, varrott
  
• Méret: 12,5x23 cm
  
• Oldalszám: 208
• ISBN: 978-973-26-0949-1