• Csata Adél: Benkő József, a historia literaria művelője
  • 7%

Egy kontextualizáló olvasat

Jelen monográfia a 18. században dívó historia litterariáknak Benkő József tollából származó darabjait vizsgálja. Az Erdély „polihisztoraként” számontartott háromszéki református lelkész ilyen jellegű írásai között említhetjük Erdély című honismereti munkájának művelődéstörténeti fejezetét, a Bod Péter Magyar Athenasára tett, Additamenta című pótlását, a Sófalvi József levelének végéhez illesztett szerző- és műjegyzéket, valamint azokat a tudománytörténeti vonatkozású tudósításokat, amelyeket a pozsonyi Magyar Hírmondó hasábjain jelentetett meg. A szövegek elemzését a hosszú reformáció (1500–1800) kontextusába ágyaztuk, hiszen a református klérust képviselő Benkő írás- és olvasásszokásainak bemutatása, az általa létrehozott vagy reprodukált szövegek vizsgálata egy közel háromszáz évet tartó, felekezeti szempontból is változatos képet mutató szöveghasználati kultúra záró szakaszát mutatja. A szövegkorpuszok keletkezéstörténetének feltárása, ezek egymáshoz való viszonyának elemzése jól megvilágítják Benkő József irodalomtörténet-írói profilját, és hozzájárulnak a magyarországi historia litteraria-kutatások továbbviteléhez, valamint körvonalazzák Benkőnek e tudomány történetéhez való hozzájárulását és munkájának specifikumát is.

  • Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2020
  • Oldalszám: 303
  • ISBN: 9786067391589

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Csata Adél: Benkő József, a historia literaria művelője

  • Szerző / Készítő: Csata Adél
  • Cikkszám: Csata Adél: Benkő József, a historia literaria művelője
  • Készletinfó: 10
  • 27 ron
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

Hermann Veronika: Helyettem a nyelv

Hermann Veronika: Helyettem a nyelv

A hazához való jog kérdése a mai napig diszkurzív törésvonalak mentén alakul. Ezért a haza megírása,..

20 ron 24 ron

Bogdándi Zsolt, Fejér Tamás, Jakó Klára: Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban I.

Bogdándi Zsolt, Fejér Tamás, Jakó Klára: Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban I.

A tanulmánykötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete és az MTA BTK Történettudományi Intézete..

25 ron 27 ron