• Lázok János: (M)ilyen gazdagok vagyunk(?) Sütő András-műhelykonferencia
  • 11%

Marosvásárhelyen, 2014. október 29–31. között, Sütő András életéhez és művéhez kötődő rendezvények sora zajlott le amelynek középpontjában a kötetben közreadott előadásokat tartalmazó konferencia állott. A szerzők „olyan közös beszédtér átalakítását tűzték ki célul, amelyben a Sütő- életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott szakmai vitában szembesülnek.”


A konferencia szervezői egyszerre vállaltak a szembenézést – már magával a konferencia címével is, amely egyszerre jelent állásfoglalást a Sütő-mű mellett és, hogy ez az állásfoglalás – enyhén szólva – egyúttal konfrontációt is jelent.


Vállalható volt-e e nemzedék számára a betagolódás a kommunista rendszerbe és ideológiába? Igazolható-e az a szerep, amelyet azokban az évtizedekben vagy az évtizedek bizonyos szakaszaiban vállalt és betöltött? Nem lenne-e elvárható, hogy Sütő – vagy bárki más abból a nemzedékből – „őszintén”, „önkritikusan” nézzen szembe múltjával? Összeegyeztethető-e a Műben foglalt üzenet, állásfoglalás a „be nem vallott” vagy csak részlegesen bevallott múlttal?


Ezek a kérdésfelvetések arra figyelmeztetnek, hogy az erdélyi magyar közösségünk múltjában vannak kibeszéletlen dolgok, amelyekkel ideje lenne szembenézni.

  • Kiadó: Polis Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2015
  • Oldalszám: 320
  • ISBN: 9786065420557

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Lázok János: (M)ilyen gazdagok vagyunk(?) Sütő András-műhelykonferencia

  • Szerző / Készítő: Lázok János
  • Cikkszám: Lázok János: (M)ilyen gazdagok vagyunk(?)
  • Készletinfó: 99
  • 28 ron
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

Móra Ferenc: Rab ember fiai és más történeti elbeszélések

Móra Ferenc: Rab ember fiai és más történeti elbeszélések

Megesik biz az a szegény emberen is, hogy rosszat álmodik, de hát mi veszedelem van abban? Örül neki..

25 ron 28 ron