• Lőrincz László: Utazás a fekete kolostorhoz

Harmadik, bővített kiadás, a regény első kiadásához készült rajzokkal, fényképekkel.. életévében elhunyt szerző az 1970-es évek elején eredt először nyomába az erdélyi magyar irodalomban rövid, de meghatározó szerepet játszott Kuncz Aladár regénye, a Fekete Kolostor történetének és utóéletének. Könyve 1975-ben jelent meg először erről a témáról, s azóta még két alkalommal, a 90-es évek végén és az ezredforduló után volt lehetősége ellátogatni újra Kuncz egykori fogságának színhelyére, Noirmouthier várába. Kezdettől fogva három irányban folytatta kutakodásait, s ez a három irány a most megjelent 3. kiadás új anyagát is meghatározza: nyomoz a Kuncz Aladár regényéből megismerhető egykori rabtársak további sorsa után, kutatja az egykori internáló tábort befogadó város lakóinak egykori és későbbi viszonyulását a náluk „vendégeskedő” internáltakhoz és a négy háborús év emlékeihez, végül érdekli a regény utóélete, francia, angol, olasz, román, török fordításainak születése, a fordítók és a könyv találkozásainak története valamint a könyv késői nyugati (vagy épp hazai) fogadtatása.


  • Polis Könyvkiadó, 2011
  • 284 oldal
  • Kötés: Fűzött
  • ISBN: 9786065420199


új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Lőrincz László: Utazás a fekete kolostorhoz

  • Szerző / Készítő: Lőrinczi László
  • Cikkszám: Lőrincz László: Utazás a fekete kolostorhoz
  • Készletinfó: 100
  • 29 ron


Kapcsolódó termékek

Demény Péter – Papp Sándor Zsigmond: Meghívó minden keddre

Demény Péter – Papp Sándor Zsigmond: Meghívó minden keddre

A kötetebe foglalt, szellemes, frappáns, nem egyszer provokatívan szókimondó rövid írásokból napjain..

10 ron

Lőrincz László: Szomszédok

Lőrincz László: Szomszédok

A kilencvenkettedik életévébe lépett és ma Szardínia szigetén élő szerző ezt a regényét még fiatalon..

10 ron 12 ron

Lőrinczi László: Sárból vétettél

Lőrinczi László: Sárból vétettél

Lőrinczi László az Erdélyi Helikon fiataljainak sorában a 30-as években indult. A negyvenes évek vég..

10 ron 11 ron