• Dimény H. Árpád: Fák Daphnénak

Korántsem meglepő, hogy Dimény H. Árpád harmadik kötetében is vallomásos lírával traktálja olvasóit. Annyira habitusává vált, hogy már nem is akar elszakadni a költői beszéd vallomásos őszinteségétől. Pedig saját bevallása szerint éppen azért tartott hosszas szünetet, hogy másfajta fogást találjon a versen, hogy kiszakadjon az Apatológia (2014) és a Levelek a szomszéd szobába (2016) verseinek otthonosságából.

A kötet beszélője – akárcsak az előző két köteté – a vallomásosságot a folytonos önvizsgálat és -reflexió révén teremti meg. Van azonban egy plusz hang ezekben a versekben, az esetleges traumák feltárása, leleplezése nem terápiás céllal történik, és a költő nem dől hátra a kanapén, és nem kényszeríti terapeuta szerepbe az olvasót, hogy „most akkor együtt tisztázzuk, mi is történt”. Akárcsak a fejlődésregények szereplői, a Dimény-univerzum állandó hősei is átalakultak, árnyalódtak.

Az öt ciklus a záró- és nyitóversek által csúsznak egymásba, a kötet új szereplőket, új szerepeket hoz be a Dimény-versvilágba, a költő ezúttal kizárólag magát titoktalanítja. Érződik a kortárs amerikai költészet felé való elmozdulás is, különösen a Billy Collins-i hatás, amit a szerző nem is rejt véka alá. Ezek esetében immár játékos, ugyanakkor természetes alaphelyzetekből indítja a verseket, bevonja az olvasót, megszólítja a versen belül, a versírás a vers részévé válik, leporolja a korábban olyan előszeretettel használt, klasszikus költői nyelvet, és ezáltal hétköznapibbá, szerethetőbbé, elfogadhatóbbá teszi. Olvashatunk véres hurkáról, cukorrépáról, rókákról, néma madarakról, de közben végig a nagy költői témákról ír.

  • Kiadó: Erdélyi Hiradó Kiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2022
  • ISBN: 9786068118765
  • Oldalszám: 112

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Dimény H. Árpád: Fák Daphnénak

  • Szerző / Készítő: Dimény H. Árpád
  • Cikkszám: Dimény H. Árpád: Fák Daphnénak
  • Készletinfó: 100
  • 34 ron


Kapcsolódó termékek

Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába

Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába

A szerző visszhangos debütkötete, az Apatológia megjelenése után két évvel érkezik a Levelek a szoms..

26 ron

Dimény Lóránt: Ha elhal

Dimény Lóránt: Ha elhal

E történetek szereplői a mindennapiság felejtésre ítélt oldaláról kerülnek valóságközelbe. A narráto..

34 ron