• Fekete Vince: Piros autó lábnyomai a hóban
Fekete Vince verseskötete 2008-ban jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában.
A Piros autó lábnyomai a hóban kötet kemény fedelű és végig illusztrált, műfaja napló, egy kilenc-tíz éves kislány története versben elbeszélve. Van eleje (Boldog vagyok), van vége (Sziasztok) és ezek között fejezetekre bontva a legfontosabb korszakok: Mielőtt még megszülettem, Megszületek, Bartók Vackor Óvoda, A suli, Tesóm mondja, Kedves naplóm, Piros autó lábnyomai a hóban).
Fekete Vince tehát egy kislány naplóján keresztül láttatja velünk a történéseket, és rögtön az elején megfogalmazódik, ennek a gyermeki világnak az alaphangulatát a boldogság határozza meg.

„Látom a naplómat, ebbe írok. Nézem,
ahogy gyűlnek körém a betűk,
ahogy sorakoznak tollam alatt a szavak, a mondatok.
Sziasztok! Boldog vagyok.”

A naplóíró kislány figyelme mindenre kiterjed: a születése előtti időket és a születést, illetve az első éveket annak alapján meséli el, ahogy neki is a szülei elmesélték. A történetek újramesélése közben azonban átszínez, kiemel és kihagy, idéz és kommentál, kimond és sejtet, gyakran összehasonlít, vagyis a naplóíró kislány saját nyelven szólal meg.

  • Erdélyi Híradó Kiadó (Kolozsvár)
  • Kiadási év: 2008
  • ISBN: 9789738045767
  • Kötés: keménytábla
  • Oldalszám: 120
  • Képek: színes

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Fekete Vince: Piros autó lábnyomai a hóban

  • Szerző / Készítő: Fekete Vince
  • Cikkszám: Fekete Vince: Piros autó lábnyomai a hóban
  • Készletinfó: 100
  • 20 ron


Kapcsolódó termékek

László Noémi: Százegy

László Noémi: Százegy

Mintha már nem érhetne ártalom.Hirtelen semmi súly a vállamon.Mintha köldököm mögött sütne a nap.Min..

16 ron

Fekete Vince: Védett vidék

Fekete Vince: Védett vidék

Fekete Vince utoljára 8 éve jelentkezett verseskötettel. A Jóisten a hintaszékből című verseskötete ..

18 ron

Papp Attila Zsolt: Vízimozi

Papp Attila Zsolt: Vízimozi

Papp Attila Zsolt, költő szerkesztő, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat társművészetek rovatána..

20 ron