• Gálfi Emőke: A gyulafehérvári hiteleshely levélkeresői (1556-1690)
  • 9%

A gyulafehérvári hiteleshely Erdély egyik legfontosabb iratképző és iratmegőrző szerve volt, a hivatal képviselői pedig ebből következően kulcsfontosságú szerepet játszottak a birtokjogokat biztosító okiratok létrejöttében és azok őrzésében. Elég megemlíteni a földbirtokra mint legfőbb értékre építő kora újkori erdélyi társadalom sajátosságát, ahhoz, hogy megértsük e hivatal képviselőinek jelentőségét. Ezen túlmenően azonban a levélkeresők annak a világi értelmiségi rétegnek voltak a tagjai, amely a középkori egyházi intellektualitás legjobb hagyományait folytatta, ezer szállal kötődött a korszak felekezeteihez, és maga is az egyház támogatását élvezte. Ugyanakkor elért tisztségei, vagyona és befolyása alapján a fejedelemségkori nemesi társadalom azon középrétegéhez tartozott, amelynek vizsgálatát jószerével még el sem kezdte a történetkutatás. Jelen kötet e majdani, kiterjesztett tudáshoz kínál támpontokat.

  • Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2015
  • Oldalszám: 235
  • ISBN: 978-606-739-016-2

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Gálfi Emőke: A gyulafehérvári hiteleshely levélkeresői (1556-1690)

  • Szerző / Készítő: Gálfi Emőke
  • Cikkszám: Gálfi Emőke: A gyulafehérvári hiteleshely levélkeresői
  • Készletinfó: 100
  • 22 ron
  • 20 ron


Kapcsolódó termékek

Fodorpataki László: Múzeumi Füzetek - Acta Scientiarium Transylvanica-Kémia

Fodorpataki László: Múzeumi Füzetek - Acta Scientiarium Transylvanica-Kémia

Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület (Kolozsvár)Kiadás éve: 2013Oldalszám: 70ISBN: 1842-5070..

8 ron 9 ron

Fazakas Emese: A fel, le és alá igekötők használati köre a kései ómagyar kortól napjainkig

Fazakas Emese: A fel, le és alá igekötők használati köre a kései ómagyar kortól napjainkig

A térbeli irányok közötti tájékozódás fontos részét képezi mindennapi életünknek, és természetes, ho..

15 ron 16 ron

Gálfi Emőke: Az aradi káptalan jegyzőkönyv-töredéke (1504-1518)

Gálfi Emőke: Az aradi káptalan jegyzőkönyv-töredéke (1504-1518)

Az aradi káptalan levéltárát a 16. században a török pusztítás elől Erdélybe menekítették és sokáig ..

15 ron 16 ron

Sándor Katalin: Nyugtalanító írás/képek

Sándor Katalin: Nyugtalanító írás/képek

A vizuális költészet médiumköziségét a kötet a konkrét költészet, a betűköltészet és a kollázs kérdé..

22 ron 23 ron

Zsoldos Ildikó: Hatalmi törekvések és politikai platformok Szatmárban az 1905–1906-os kormányzati krízis idején

Zsoldos Ildikó: Hatalmi törekvések és politikai platformok Szatmárban az 1905–1906-os kormányzati krízis idején

Kötetünk Szatmár vármegye hatalmi viszonyait, pártstruktúrájának alakulását értékeli 1905–1906 folya..

25 ron 29 ron

Gálfi Emőke: Gyulafehérvár és uradalma a 16. század második felében

Gálfi Emőke: Gyulafehérvár és uradalma a 16. század második felében

Miért Gyulafehérvár? Azaz miért lett ez a csekély lélekszámú és viszonylag fejletlen polgársággal re..

25 ron