Horst Klusch erdélyi szász tudósember, a szászok eredetének, történelmének kutatója, aki e népcsoport világban való helyét keresi, önértelmezésének történelmi alapjait vizsgálja Az erdélyi szászok betelepedéséről című tanulmánykötetében. A Siebenbürgen név és a szászok eredetéről szóló tanulmányait követő írásaiban a szászsághoz kapcsolódó betelepedéselméletek valószínűségét vizsgálja, a legújabb elméletek felől a szászok erdélyi betelepítését az 1096–1154 közötti periódus eseményeivel hozza kapcsolatba. A történelmi események szakszerű felidézésével és rekonstruálásával az erdélyi szászok különböző korokban megélt viszonyait, sorsát, szerepét vizsgálja. Hiteles történelmi forrásokból építi fel érvelését, hatalmas filológiai apparátust mozgató gondolatmeneteiben a keresztes hadjáratok idejéből, a német lovagrend történetének kutatása nyomán, a szebeni Szent László-prépostság keletkezése történetének felkutatásával az erdélyi szászok ittlétének első bizonyítékait vizsgálja. Egyik tanulmánya elején jegyzi meg: „Az erdélyi szász történelem 900 éve, amelybe egyháztörténetünk is beletartozik, elvész a mitológiai távolban. A hagyomány szerint ez a szebeni Szent László-prépostság elismerő okiratával veszi kezdetét.” Egyháztörténeti perspektívát is érvényesítve, a szász viselet történetének a felidézésével, a szászok nyelvének etimológiai vizsgálatával, a szász néphagyomány kezdeteit kutatva a tulajdonképpen önnön gyökereit kereső szerző szellemi kalandját kísérhetjük nyomon, ahogyan évszázadokon átívelve igyekszik felidézni saját népe múltjának jelentős mozzanatait.
- Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
- Megjelenés: 2009
- Kötészet: keménykötés, varrott
- Méret: 17x24 cm
- Oldalszám: 124
- ISBN: 978-973-26-0920-0
Horst Klusch: Az erdélyi szászok betelepedéséről
- Szerző / Készítő: Horst Klusch
- Cikkszám: Horst Klusch: Az erdélyi szászok betelepedéséről
- Készletinfó: 100
-
29 ron
Kapcsolódó termékek
Fehér János: A nagybaconi református templom
A Kovászna megyei műemlékek 2010-ben közzétett jegyzékében a CV-II-m-A-13134 kóddal szereplő, ..
8 ron 10 ron
Kakucs Lajos: Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között
A temesvári székhelyű Bánsági Múzeum munkatársaként a szerző 1975-ben kezdett Temesvár és a Bánság c..
29 ron 30 ron