• Késmárky István-Simon István-Pálmány Béla: Bars és Hont vármegyei nemes családok

Szluha Márton életmű sorozatának következő kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó, melynek néhány családfáját és illusztrációját még mindig ő készítette saját kezűleg, négy évvel ezelőtti elhunyta előtt pár évvel. A sorozat Liptó, Nyitra és Vas megyei köteteivel ellentétben ez a könyv sem enciklopédikus jellegű, inkább az életmű – még mindig igen gazdag – maradékának tekinthető, melyek azonban jócskán ki vannak egészítve az utóbbi években már interneten is elérhető anyakönyvek adataival (mormon adatbázis, family search.org szolgáltatás, online szakkönyvek, folyóiratok). A genealógiai kutatás hatékonyságát ezek az új lehetőségek "forradalmi" módon javították. Fontos megjegyezni azonban azt is, hogy e megyékben szereplő számos család megtalálható az életmű korábbi köteteiben, melyek újra közlésétől jelentős terjedelmük miatt itt el kellett tekintenünk. Az új olvasók kedvéért minden bevezetőben ki kell térnünk a sorozat alapgondolatára, mely szerint a mai magyar lakosságban meglevő nemesi eredetű családok számbavételénél legcélszerűbb a Mária Terézia által elrendelt 1754/55-ben elkészült legátfogóbb országos nemesi összeírás adataiból kiindulni. Ekkorra már az anyakönyvezés Magyarország egész területén. működött, így elvben lehetséges a családok leszármazását akár napjainkig követni. Ilyen és egyéb eredeti, hiteles dokumentumok (pl. az 1918-ig vezetett Királyi könyvek, levéltári peres okiratok, különféle összeírások listái, gyászjelentések, családi levéltárak, stb.) segítségével szűkszavú, a családi mendemondák torzításaitól mentes kép kapható az elődökről. Szluha Márton különös érdeme, hogy megalkotta a Gothai almanach leírási séma egyszerűsített, olvasóbarát alakját, és kutatásainak eredményeit egységes szerkezetű grafikus táblázatok alakjában publikálta sorozatában. Az olvasó számára így a leszármazási struktúra és a napra pontos anyakönyvi dátumok és helységek nevei egyszerre láttathatók. A lényeg kiemelése, a lényegtelen dolgok mellőzése minden tudományos igényű adatfeldolgozás jellemzője. Az anyakönyvezési helységnevek és a pontos dátumok együtt biztosítják minden adat ellenőrizhetőségét, ami az igényes publikálás fontos követelménye. Munkánkba bekapcsolódott Dr. Pálmány Béla történész kutató barátunk is, aki Nógrád megye ismert szakértője és az 1790-1849 közötti Országgyűlési almanachok sorozatának szerzője. A számítógépes adatfeldolgozással kapcsolatosan egyetlen technikai kérdést érintünk ezúttal: az előző, Pozsony vármegye-kötet előszavában ajánlott kiváló, Véges István által készített genealógiai adatbázis kezelő program elérhetősége változott, jelenleg a https://github.com/vegesistvan/Dragon.exe címről tölthető le ingyenesen, az ott leírt módon. Fentiek mellett köszönettel tartozunk mindazoknak, akik közvetlenül vagy közvetve segítették a kötet elkészítését, adatokat közöltek, lektoráltak vagy gépi adatrögzítéssel segítették ezt a munkát. A teljesség igénye nélkül: Gaál Szabolcsnak, aki a saját, eredeti, független kutatási eredményeit (a kiterjedt teljes Gaál családfát) adta át a kötetben való publikálásra, Virág Zsoltnak, aki képarchívumát bocsátotta rendelkezésre, Fáy Tündének, Zsigray Zsoltnak, Varga László lektornak, Szluha Mártonné Dr. Vermes Borbálának és Ludányiné Facsinay Erikának.



  • Késmárky István-Simon István-Pálmány Béla: Bars és Hont vármegyei nemes családok
  • Borító: Keménytáblás
  • Kiadó: Heraldika Kiadó
  • Kiadás éve: 2020
  • ISBN: 9786155592188
  • Oldalszám: 256



új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Késmárky István-Simon István-Pálmány Béla: Bars és Hont vármegyei nemes családok

  • Cikkszám: Késmárky István: Bars és Hont vármegyei nemes családok
  • Készletinfó: 1
  • 185 ron


Kapcsolódó termékek

Simon István-Késmárky István: Pozsony vármegye nemes családjai

Simon István-Késmárky István: Pozsony vármegye nemes családjai

Szluha Márton nemes családok sorozatának e kötetének első vázlatát és családfáit még Szluha Márton k..

222 ron 225 ron