• Ahogy az egy Isten látja - 40 erdélyi unitárius templom

Gyöngyössy János, László László és Magyari Hunor erdélyi unitárius templomokat bemutató gyűjteményéből megismerhetjük az épületek – és a települések – történelmét, a látványos illusztrációk, rekonstrukciók esetenként a templomok századokkal ezelőtti, ma már nem látható állapotát is felidézik, emellett úgy láthatjuk e műemlékeket, ahogyan a legtöbben sosem: a levegőből. Magyari Hunor, székelyudvarhelyi fotós az elmúlt tíz év során az Erdélyi Református Egyházkerület valamennyi (mintegy 750)  templomát végigjárta egyenként, mindeniket megörökítette kívülről, belülről, valamint madártávlatból is. Most szerzőtársaival negyven erdélyi unitárius templomot „csemegézett” össze egy kötetbe, építészeti, történeti és szubjektív szempontok szerint, s az eredmény egy mutatós kiadvány és kordokumentum lett.

  • Top Invest Kiadó, 2016
  • Szerkesztő: László László
  • Illusztrátor: Gyöngyössy János
  • ISBN: 978-606-8775-11-1

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Ahogy az egy Isten látja - 40 erdélyi unitárius templom

  • Cikkszám: Ahogy az egy Isten látja - 40 erdélyi unitárius templom
  • Készletinfó: 10
  • 58 ron


Kapcsolódó termékek

Kovács Sándor: Angolszász - magyar unitárius érintkezések a 19. században

Kovács Sándor: Angolszász - magyar unitárius érintkezések a 19. században

Az angol–magyar protestáns kapcsolatok 19. századi unitárius vonatkozásait és az unitárius egyház in..

25 ron 27 ron

Manfred Josuttis: A lelkész más

Manfred Josuttis: A lelkész más

Manfred Josuttis saját bevallása szerint szívesen volt gyülekezeti lelkipásztor. Oktatóként, 1968–20..

25 ron 27 ron

Szrógh János: 12 tanítás a zsoltárokról

Szrógh János: 12 tanítás a zsoltárokról

A református lelkész-szerző tankönyvet írt, mely a magyar pietizmus szellemi fényt gyújtó erőfeszíté..

20 ron 24 ron

Glenn S. Sunshine: A reformáció fotelteológusoknak

Glenn S. Sunshine: A reformáció fotelteológusoknak

Amikor gyermek voltam, apám és nagyapám sokszor mesélt nekem egy mesét. Kíváncsiságból ezt két éve m..

35 ron 39 ron

Dirk Jan Groot: Az egyház kincsei

Dirk Jan Groot: Az egyház kincsei

Dirk Jan Groot 1980-ban alapította a Dorcas Hulp Nederland nevű segélyszervezetet. Több mint negyeds..

15 ron 16 ron

John Piper: Koronavírus és Krisztus

John Piper: Koronavírus és Krisztus

"A maihoz hasonló időszakokban érzékeljük, mennyire törékeny világban élünk. Amikor a látszólag erős..

19 ron 23 ron