• Nico ter Linden: Az a hír járja: I. A Tóra

Nico ter Linden (1936) Utrechtben, Nijmegenben és az Egyesült Államokban tanult teológiát. Szolgált Stompetorenben, Alkmaarban, Nijmegenben és 1977–1995 között az amszterdami Westerkerkben. Saját televízióműsora és a Trouw országos napilapban külön rovata volt. Emellett tucatnyi könyvet írt. 1995-ben a De Keizerskroon Alapítvány megbízta, hogy főfoglalkozásban mondja el mai nyelven a Bibliát.

A Biblia ugyanis mint könyv vagy inkább könyvgyűjtemény 2-3000 évvel ezelőtt keletkezett, s Európa és benne a magyarság kultúráját ezer éven át mélyrehatóan befolyásolta. Mindazonáltal a több ezer éves szavak, képek, fogalmak meglehetősen idegenek, gyakran érthetetlenek a mai ember számára. Pontosan ebben rejlik e könyv nagy értéke, hogy elbeszélés formájában teszi érthetővé, hozza közel a mai emberhez a Bibliában rejlő óriási kincset.

Ez az első kötet (melyet másik öt követett) a Biblia első öt könyvét öleli át, amit a zsidók Tórának neveznek, mi pedig kissé helytelenül Mózes öt könyvének. Nico ter Linden szerint ez egyfajta útmutató, amely elbeszélés formájában adja elénk az életre vezető utat.

Jelen kötetet Hollandiában eddig 19-szer adták ki és hét nyelvre fordították le. Isten áldása legyen ezen a magyar fordításon.

  • Kiadó: Exit Kiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2017
  • Oldalszám: 268
  • ISBN: 9789737803603

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Nico ter Linden: Az a hír járja: I. A Tóra

  • Szerző / Készítő: Nico ter Linden
  • Cikkszám: Nico ter Linden: Az a hír járja: I. A Tóra
  • Készletinfó: 10
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

Visky S. Béla: A filozófia keresztje

Visky S. Béla: A filozófia keresztje

A bocsánatnak mindent meg kell bocsátania, különben nem nevezhetőbocsánatnak. Ugyanakkor nem lehet m..

25 ron

Visky S. Béla: Bizalom a határon

Visky S. Béla: Bizalom a határon

"Visky S. Béla gondolkodásmódja, érvrendszere és hite egyaránt meggyőző és hiteles. Logikája töretle..

19 ron 21 ron

Nico ter Linden: Az a hír járja: II. Márk története és Máté története

Nico ter Linden: Az a hír járja: II. Márk története és Máté története

Nico ter Linden (1936–2018) Utrechtben, Nijmegenben és az Egyesült Államokban tanult teológiát. Szol..

25 ron