• Samuel Bolton: A megtérés
  • 6%

Hódolat, tartozás- és küldetéstudat, vágyakozás (Isten országának terjedésére), hit Isten mindenható és irgalmas voltában: íme néhány kulcsszó ahhoz, hogy megértsük, milyen indulat fűtötte e kötet három íróját. Ide kívánkozik még az időhöz való viszonyulásuk is. Egyfelől ráérősek: prédikációikban hallgatóságukat aprólékos érveléssel és kérleléssel vezetik Isten kegyelmének megragadására. Másfelől sürgetnek, hiszen tudják, hogy nemcsak az üdvösség a tét, hanem az Isten dicsőségére megélt földi lét is. (Adorján Kálmán) Samuel Bolton (1606-1654) három londoni gyülekezetnek volt a lelkésze, később rektorhelyettese lett a cambridge-i egyetemnek. Képviselője volt az angol parlament által összehívott westminsteri zsinatnak. Nathaniel Vincent (1639-1697) az oxfordi Krisztus Egyháza kollégiumban tanult. Prédikátori tevékenységét Londonban végezte, ahol folyamatos üldöztetésben volt része, több hónapra börtönbe is vetették. Legfontosabb teológiai műveit a börtönben írta. Thomas Watson (1620-1686) a cambridge-i Emmanuel kollégiumban tanult. A walbrook-i St. Stephen gyülekezetben szolgált, nagy hírnévre tett szert, az angol kormány azonban őt is üldözte. Ennek ellenére Watson haláláig folytatta prédikátori és írói tevékenységét.

  • Kiadó: Koinónia Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2004
  • Oldalszám: 212
  • ISBN:  9789738022973

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Samuel Bolton: A megtérés

  • Szerző / Készítő: Samuel Bolton
  • Cikkszám: Samuel Bolton: A megtérés
  • Készletinfó: 10
  • 16 ron
  • 15 ron


Kapcsolódó termékek

Szrógh János: 12 tanítás a zsoltárokról

Szrógh János: 12 tanítás a zsoltárokról

A református lelkész-szerző tankönyvet írt, mely a magyar pietizmus szellemi fényt gyújtó erőfeszíté..

20 ron 24 ron

Szent Ágoston: A hit és a hitvallás

Szent Ágoston: A hit és a hitvallás

Szent Ágoston magyarul először olvasható három beszéde az Apostoli Hitvallásról: De fide et symbolo ..

15 ron 18 ron