• Visky István: A századik
  • 11%
Visky István Nagyváradon született 1976-ban. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte, majd médiaelméleti és újságírói főiskolán is oklevelet szerzett. Teológus és újságíró. Férj, négy gyermek édesapja.

 

Miképpen gondolkoznak a keresztyének? ASzentíráshoz kötötten, ahogyan Visky István is. Az Íráshoz, az Írás Istenéhez való kötöttség a keresztyén ember szabadsága: szabad úgy hallani Istent, ahogyan szól, úgy látni önmagát, ahogyan ez a tükör őt láttatja, úgy érteni helyzetét, a világot, ahogyan az Írás azt leírja. Szabadon a saját szíve és a világ szabadságot istenítő gondolataitól.Ez a kötöttségegyben a keresztyén ember biztonsága is. Hol szabad A századik? Hol van biztonságban? Pásztorának – Aki az Első és az Utolsó – nyakában és nyájában, az Ő legelőjén.

Adorján Kálmán lelkipásztor

 

A kötet a posztmodern létállapotban élő – és abban magát egyre rosszabbul érző –, szilárd értékek nélkül sodródó mai embert szólítja meg úgy, hogy a Biblia történeteit aktuális tartalommal tölti meg, vonatkoztatja mai életünk dilemmáira. A reménység, egyén és közösség viszonya, a szenvedés, a halál, a bűn és a szeretet a kulcstémái. Ahogy a szerző ezeket az örök emberi életkérdéseket felveti, és a keresztény hit perspektívájába állítja, tanulságos és megrendítő élmény a nemhívőnek is.

dr. Szalai Miklós (ateista filozófus, történész)

 

Visky István műve határokat feszeget és határokat lép át, de úgy, ahogyan kevesen szoktunk: a keresztény hit lelki oldalán keresztül szólítja meg azt a nem keresztény szubkultúrát, amit a filozófián és a keresztény teizmuson belül általában a ráció és az istenérvek felől közelítünk meg. Így könyve egyrészt hiánypótló munka a magyar közegben, másrészt színesíti a párbeszédet és erősíti Isten ügyét.

Nagy Gergely (református teológus, apologéta)

  • Kiadó: Koinónia Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2020
  • ISBN: 9789731652368
  • Oldalszám: 240

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Visky István: A századik

  • Szerző / Készítő: Visky István
  • Cikkszám: Visky István: A századik
  • Készletinfó: 10
  • 47 ron
  • 42 ron


Kapcsolódó termékek

Verespataki bányászmesék színező

Verespataki bányászmesék színező

 Verespataki bányászmesék színezőKiadó: Koinónia Könyvkiadó, KolozsvárKiadás éve: 2021Oldalszám..

12 ron

John Piper: Ne pazarold az életed!

John Piper: Ne pazarold az életed!

Figyelem: ez a mű drasztikus változást okozhat olvasója életében! John Piper - hűen egész életpályáj..

45 ron