• Holló László és Vik János (szerk.): Teológia a társadalomért

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara – ahogy egy oktatási intézményhez illik – megalakulásának 20. évfordulóján, 2016. november 11. és 13. között nemzetközi szakmai konferencia keretében ünnepelte meg nagykorúsodását. A konferencia előadói a Teológia Kar barátai és tanárai, illetve fi atal kutatókká érett hajdani végzettjei közül kerültek ki. Az olvasó jelen kötetben az elhangzott előadások szerkesztett változatát tartja kezében. A konferencia felépítésének megfelelően a kötet is két részből áll. Célját annak címe – Teológia a társadalomért – teszi nyilvánvalóvá. Egyfelől ugyanis az ünnepi alkalomból indokolt emelkedett ünnepi légkör megteremtésén túl a konferencia azt a célt szolgálta, hogy elgondolkodjunk a teológia társadalmi szerepéről. Ezt a témát járták körül a kar barátai és tanárai előadásaikban. Másfelől a konferencia második részében, a fi atal kutatók konferenciája keretében sor került a hajdani végzetteink egy csoportjának tudományos bemutatkozására is. Így a kötet második részét a kar kutatókká érett hajdani hallgatói által megtartott előadások szerkesztett szövegei alkotják. Ki-ki a maga kutatási területéről, a biblikus teológia, pasztorális teológia, illetve egyháztörténelem tudományterületeiről hozott ízelítőt a hallgatóság egyöntetű megelégedésére.

Reményeink szerint jelen kötetünkkel a szerzők munkájából olyan gondolatokat tudunk bemutatni, amelyek gyümölcsözően szolgálják az egyházunk teológiájában feltárulkozó jézusi ügyet. Meggyőződésünk, hogy olvasóink találni fognak a maguk számára olyan értékeket, amelyek továbbgondolásra érdemesek, és így Teológia Karunk a konferencia által nem csupán illő ünnepet ült, de nagyobb ismeretségre, talán elismertségre is szert tehet általuk. - a szerkesztők

A Római Katolikus Teológia Kar megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencia előadásai.

  • Kiadó: Verbum Kiadó, Kolozsvár
  • Kiadás éve: 2018
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • Oldalszám: 176

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Holló László és Vik János (szerk.): Teológia a társadalomért

  • Cikkszám: Holló László és Vik János (szerk.): Teológia a társadalomért
  • Készletinfó: 10
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

Ozsváth Judit (szerk.): Taizé, a közös út

Ozsváth Judit (szerk.): Taizé, a közös út

Kötetünk a taizéi Roger testvér születésének 100., halálának 10. és a szerzetescsalád életbe hívásán..

20 ron

Ünneplő ember a közösségben

Ünneplő ember a közösségben

Bodó Márta, Csonta István, Lukács Ottilia, Zamfir Korinna (szerk.)"A szetnmise liturgiájában állandó..

50 ron

Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára

Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára

E kötet névtár: az ezer évet két időszakra osztva névsor szerint hozza az egyházmegyés papokat. Az Ú..

50 ron