• Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben


Marton József (szerk.) - Diósi Dávid (szerk.)

A tanulmányok szerzői a szakterületüknek megfelelő szempontok szerint közelítették meg az alaptémát, tudomásul véve, hogy a ma kereszténye vallási önazonosságának sajátos útkeresésében az egyéni szabadság előnyére háttérbe szorítja az évszázados keresztény hagyomány gyakorlatát. A tanulmányokban bátorítást kap az olvasó arra, hogy az értékes keresztény tradíciók mellőzésének ellenére sem veszítse el a reményt, hiszen globalizált világunkban is megvan annak a lehetősége, hogy a hívő keresztények vallási önazonosságukat megéljék az egyetemes egyházban. Erdélyben a katolikus egyház akkor szolgálhatja a helyes nemzeti identitás kiformálását, ha figyelembe veszi a régió történelmi-szociológiai szempontjait is. A katolicitás az egyház egyetemességében gyökerezik, magába foglalja a népek nemzeti jellegét is. Katolicitást és etnocentrizmust nem szükséges különválasztani, illetve szembeállítani, mert azokat összekapcsolva is lehet kezelni. Bármilyen nemzethez tartozó keresztény hívő úgy élvezheti és élheti meg katolicitását, mint Isten mindenkinek kijáró ajándékát.

A Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címen 2014. március 28-29-én Gyulafehérváron tartott nemzetközi tudományos teológiai konferencia előadásainak második kötete. A témát ugyanis az egyháztörténelmi szempontok mellett (erről szólt az első kötet) teológiai (szentírási, dogmatikai, liturgikus, filozófiai stb.) szempontok szerint is megközelítették az előadók, ezek kerültek itt egy csokorba.

  • Kiadó: Verbum Kiadó, Kolozsvár
  • Kiadás éve: 2015
  • Kötés: puhakötés
  • Oldalszám: 180


új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben

  • Cikkszám: Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben
  • Készletinfó: 10
  • 25 ron


Kapcsolódó termékek

Virt László: Márton Áron püspök - "Az Úr legigazabb szolgája"

Virt László: Márton Áron püspök - "Az Úr legigazabb szolgája"

Adalékok Márton Áron püspök életrajzához. Színes, képes, illusztrált kiadás "az Úr legigazabb szolgá..

10 ron