• Fényi István: Requiem provincialis

Fényi István Nagykároly mellett, Kaplony községben született 1919. január 10-én, szűkösen élő zsellércsaládban. Az elemi iskolát szülőfalujában, középiskoláit Gyulafehérvárott, majd Nagykárolyban végezte. 1943-ban magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. 1946-tól nyugdíjazásáig a magyar irodalom oktatója volt Nagykárolyban. Gimnazistaként már szerepelt a Lantos diákévek (1939) című versantológiában. Verseit kezdetben A Hírnök, a Termés és a Március című lapok közölték, majd a Jóbarát és a Pásztortűz is. A negyvenes években az Erdélyi Helikonban közöl verseket, majd 1945 után az erdélyi irodalmi lapokban: Utunk, Igaz Szó. Kötetei: Tavaszi szőlővessző, 1966; A világ benépesítése, 1971; Sors, virággal, 1982. Halála után kiadott könyvei: Égi város, 1996; Üzenet odaátra, 2004; Szivárvány havasán. Összegyűjtött versek I., 2010.


Verseiben Fényi István a szülőföldet, a szűkebb földrajzi régiót tekinti a versélmény elsődleges forrásának. Számára a versírás mint esztétikai tevékenység vágyakozás is a kultúra, a szellem és az erkölcs egyetemessége után.

  • Kiadó: Kriterion Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2019
  • Oldalszám: 368
  • ISBN: 978-973-26-1229-3

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Fényi István: Requiem provincialis

  • Szerző / Készítő: Fényi István
  • Cikkszám: Fényi István: Requiem provincialis
  • Készletinfó: 10
  • 30 ron


Kapcsolódó termékek

Szántai János: Kolozsvári Robinson

Szántai János: Kolozsvári Robinson

Szántai János erdélyi, ezen belül kolozsvári polgár, ezen belül pedig a városközpontban született és..

25 ron 28 ron

Tamás Tímea: Vakondvilág

Tamás Tímea: Vakondvilág

„Költő, esszéíró, történettudományi szakíró” – olvasható róla a lexikonban, de aki az idők folyamán ..

25 ron 30 ron

Günter Kunert: Ellenfényben

Günter Kunert: Ellenfényben

Az írásokat válogatta, fordította és az utószót írta: Benő Eszter...ahol nincs optimizmus, ott létez..

29 ron