„Költő, esszéíró, történettudományi szakíró” – olvasható róla a lexikonban, de aki az idők folyamán megjelent köteteit ismeri, a szakterületéhez tartozó munkáin kívül az esszé-köteteiben is a költőt érzi. Az írószövetségi debut-díjjal kitüntetett körÉvek (1992), A madárijesztő panaszai (1996), A hetedik törpe (2005) mellett az esszéit, jegyzeteit kötetbe foglaló tempus fugit (1994), vagy a Kanadában töltött években látottakat mérlegre tevő Egy kelet-európai Kanadában (2002, 2008) után, most ismét a költő szólal meg, felfedezve egy olyan világot, amelyről így vall:
"A vakondvilág saját világ. És kisajátított. A vakond által. Egy kicsit olyan, mint az ember világa, mindennel kapcsolatban áll, és mindentől különálló. Egyszerre van fent és lent, csupa pátosz és csupa sebhely.
A vakondvilág egy kicsit vakonvilág is. Mert a vakond nem lát. Alig lát. Soha nem látja, ami közvetlenül az orra előtt van. Vagy ha látja is, nem veszi észre. Mindig máshova néz, máshova vágyik, különc, nem csapatjátékos.
A vakondvilág kaotikus. Csupa összevisszaság. A vakond cél nélkül áskálódik, fárasztó dolgokon töpreng, állandóan halad és állandóan ismétel. De az ismétlései mindig mások. Akár a visszatérései.
A vakondvilág egyhangú. A valóságban és az álomban is. Egyetlen húron játszott szimfónia.
A vakondvilág a földszagú titokzatosság. És színfónia.
Így áll össze ez a kötet. Egyhangon szólóan, vissza-visszatérően és megtorpanóan, mégis, egy sajátos és megismételhetetlen világként. Lakható."
/Dávid Gyula/
- Kiadó: Polis Könyvkiadó (Kolozsvár)
- Kiadás éve: 2019
- ISBN: 978-615-00-6014-9
- Oldalszám: 80
Tamás Tímea: Vakondvilág
- Szerző / Készítő: Tamás Tímea
- Cikkszám: Tamás Tímea: Vakondvilág
- Készletinfó: 1
- 30 ron
-
25 ron
Kapcsolódó termékek
Balázs Imre József: Blanka birodalma
Balázs Imre József második gyermekverskönyve folytatja a szerző első verseskötetére jellemző poétika..
26 ron
Balogh Attila: A lélek infarktusai
A szerzőről: Balogh Attila (Szikszó, 1956. február 3.) alternatív József Attila-díjas költő, író.Köt..
23 ron 27 ron
Kiss Lehel: Örmény szőnyeg
Nem fordítást, nem is magyarítást – magyarul írt örmény verskötetet tartasz kezedben, Olvasó! Nem fá..
24 ron 28 ron
Fényi István: Requiem provincialis
Fényi István Nagykároly mellett, Kaplony községben született 1919. január 10-én, szűkösen élő zsellé..
30 ron