• Másfél évtized képesszenciája
  • Másfél évtized képesszenciája
  • Kategória: Képesalbumok, képeslapok
  • Udvarhelyszék látványosan változó, fejlődő arcát rögzítik a 2002 óta szervezett fotótáborok, melyek felvételeiből Balázs Ödön fotográfus válogatta az album anyagát. Ez már a harmadik album, és ezzel bezárult az első kör: egy évtized alatt a több mint 130 udvarhelyszéki település mindegyikén járt a fotográfusok csapata. Olyan vidékről van szó, ahol a legkorszerűbb eszközök, felszerelések mellett láthatjuk a hagyományos gazdálkodás kelléktárát is. A települések képe szinte évente változik, és a dokumentációs felvételek ezt a folyamatot részleteiben is rögzítik.

    Az életmód átalakulása mellett a képek fő témája, kiemelkedő szereplője az ember. A vidék lakóinak munkaalkalmai, az élet- és helyzetképek érzékeltetik a köznapi élet zamatát. A tanyai hangulatok, a tájképeken rögzített vidék szépségei olyan értékek, amelyek azokat is gazdagítják, akik csupán a felvételekről ismerik meg.

    Ember és természet sok ezer éves együttélésének rövidke pillanatát, pár évet fog át az album. Meglepődve tapasztalhatjuk: az emberi környezet néhol élesen elválik a természettől. Korábban nem volt ekkora különbség a kettő között, mert az ember belakta a természet egy részét.

    Mi is jelentheti ennek a vidéknek a varázsát? Tavaszi madárfütty, nyári délutánok illata, az ősz színpompája és bősége vagy a zord téli napok csikorgása? Nem adhatunk erre választ, hiszen mindenkit más és más látvány ragad meg, ha ezt a vidéket járja.

    A megörökítés pillanata pedig azért varázslatos, mert teremtő erejű: a rögzített látvány elméletileg örök időkre megőrizhető. Tehát nem csupán a jelennek szól, hanem a jövőnek, a beláthatatlan messzeségű időnek tehetjük félre az udvarhelyszéki településekről készített felvételeket.

    Az előszó és a képek adatait tartalmazó részletes jegyzék magyar, román és angol nyelvű.

    128 színes oldal műnyomó papírra, 232X298 mm

     Kiadó: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (Székelyudvarhely)

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Másfél évtized képesszenciája

  • Cikkszám: Másfél évtized képesszenciája
  • Készletinfó: 1
  • 70 ron


Kapcsolódó termékek

Orbán Balázs szemével… 2010-2013

Orbán Balázs szemével… 2010-2013

Orbán Balázs szemével… 2010-2013Kategória: Képesalbumok, képeslapokEz a fotóalbum harmadik a sorban,..

70 ron

„Rátok bízom…” Képek dr. Molnár István múzeumalapító néprajzi hagyatékából és a Molnár István Múzeum fotótárából.

„Rátok bízom…” Képek dr. Molnár István múzeumalapító néprajzi hagyatékából és a Molnár István Múzeum fotótárából.

„Rátok bízom…” Képek dr. Molnár István múzeumalapító néprajzi hagyatékából és a Molnár István Múzeum..

63 ron