Alfred Neumann: Hatan voltak

"Micsoda álom! Dehát Sophia húszéves és álmodhat ilyeneket, még egy ilyen napnak a küszöbén is. Kusza, kis képek voltak, összefüggés nélkül, napsugárban fürösztve, a boldogság eddig ismeretlen napjába. Egészen más volt a világ ebben az új napsütésben, de azért mégis Münchhen volt, a meghitt város, amelyben álmában járt, karonfogva Christophal. Az egyetemről jöttek, végig a Ludwigstrassen és nem csodálkoztak, hogy nem találkoztak senkivel. "Most egyedül mi vagyunk a világon" - állapította meg Christoph kedves, határozott hangja, amely nem tűrt ellentmondást. Ez a legnagyobb boldogság, érezte a lány, egyedül lenni a világon Christophal. Talán kimondta ezt a gondolatot; mert Christoph menet közben megcsókolta a vállát és Sophia a bőrén érezte a csókot, mintha nem is lenne rajta ruha."

• Antikvár könyv, gerince sérült
• Kiadó: Új idők Irodalmi Intézet R. T., Budapest
• Kiadás éve: é. n.
• Oldalszám: 301