• A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben

A mai magyar nyelvterületen kívül eső földrajzi fogalmak megnevezése a magyar nyelvben is beletartozik a mindennapi kommunikációba. Gyakorlatilag tehát az államnevek is részét képezik a magyar szókészletnek (ezért a magyar nyelvnek is) – akár kisebb, akár nagyobb mértékben térnek is el ezek a megnevezések az általuk jelölt fogalmaknak más nyelvekben élő névváltozatától. Anyanyelvi szókészletünk egyik érdekes, élő és fontos csoportjaként foglalkozik a könyv a ma használt államnevekkel. Vannak államok, melyek nemrég születtek, de már „meg vannak számlálva” az éveik, mert fizikai létüket fenyegeti a jéghegyolvadás okozta tengerár, a tengerszint esetleges emelkedése. És vannak viszonylag nem is kicsik, melyek sohasem léteztek, azaz szinte sohasem voltak függetlenek, mint pl. a sokmilliós Kurdisztán. A történelem folyamán sok-sok állam, kicsi is, nagy is, letűnt nyomtalanul vagy úgy, hogy szinte csak a nevüket őrizte meg a történelem, ill. egykori létük nyomait csupán a régészet tudja vagy föltételezi, illetve kutatja.  A könyv azokat az államneveket is tartalmazza, amelyekről gyakran hallunk, mert amit látunk, amire gondolni szoktunk, azt megnevezni is kívánjuk, mégpedig „érthetően”; és általában meg is találjuk a megnevezés módját – néha többszörösen is vagy több változatban is.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által kiadásra szánt kis kalauznak több közvetlen célja is van. Több szempontból vizsgálja azt a legegyszerűbb formát, melyen ezek a közösségi nevek a mai magyar köznyelvben spontánul legtöbbször előfordulnak, mindenekelőtt átfogó típusrajzot és típusrendszert kíván adni a kisebb-nagyobb emberi társadalmak édes vagy mostoha hazájának hivatalos szerepét betöltő közjogi közösségek mindennapi megnevezéséről, hovatartozásáról, nevük jellegéről és változásáról. 


  • Kiadó: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
  • Kiadási év: 2006
  • Méret: 14 x 20 cm
  • ISBN: 9789738514274
  • Kötés: puha borító
  • Oldalszám: 164
  • Sorozat: AESZ-füzetek

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben

  • Szerző / Készítő: Ágoston Mihály
  • Cikkszám: A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben
  • Készletinfó: 100
  • 22 ron


Kapcsolódó termékek

A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek

A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek

A kötet a veszélyeztetett nyelvek felélesztésének, megerősítésének kérdéskörét tárgyalja a következő..

27 ron

Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban

Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban

A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jeles képviselője életművének kevésbé ismert részl..

16 ron

Dicționar cultural maghiar-român

Dicționar cultural maghiar-român

Ghid de orientare în cultura maghiară cotidianăAnyanyelvápolók Erdélyi SzövetségeKiadási év: 2013Mér..

22 ron

Fatikus beszéd: megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban.

Fatikus beszéd: megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban.

A könyv főcímének fatikus szavát többé-kevésbé értelmezi az alcím. A nyelv vagy a kommunikáció jelző..

27 ron

Kétnyelvűség és nyelvi változás a szórványban: Szociolingvisztikai kutatások Alsókarácsonfalván és Buzásbocsárdon

Kétnyelvűség és nyelvi változás a szórványban: Szociolingvisztikai kutatások Alsókarácsonfalván és Buzásbocsárdon

A kötet két Fehér megyei település (román nevükön Craciunelul de Jos, illetve Bucerdea Grânoasa) két..

27 ron

Kisebbség és kétnyelvűség

Kisebbség és kétnyelvűség

A kötetben a szerző a kétnyelvűséget szociológiai perspektívából közelíti meg, empirikus kutatásai a..

27 ron

Nyelvét megtartó közösség - közösségét megtartó nyelv

Nyelvét megtartó közösség - közösségét megtartó nyelv

Az AESZ (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége) két évtizede a nyelvi közösség szolgálatában.Anyanyelvá..

27 ron

Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat

Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat

Az asszimilációs ideológia feladását a többség részéről csak az jelenthetné, ha elfogadható, a román..

16 ron

Nyelvi közösségek – nyelvi jogok

Nyelvi közösségek – nyelvi jogok

Ez a kötet a 2004. szeptember 5–8-án Kolozsváron megtartott 13. Élőnyelvi Konferencia előadásait tar..

22 ron

„Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék

„Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék

„Szavainkban – népnyelvünkben – múltunk számos eleme rejtekezik. Ezek némelyikét ma már csak nyelvés..

16 ron

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában: Benő Attila, Fazakas Emese, Zsemlyei Borbála (szerk.)

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában: Benő Attila, Fazakas Emese, Zsemlyei Borbála (szerk.)

2014-ben Kolozsváron volt a XXIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus színhelye. A kongresszu..

30 ron

Távlatok: Egyed Emese (szerk.)

Távlatok: Egyed Emese (szerk.)

Nyelv- és irodalomtudományi tanulmányok Antal Árpád professzor tiszteletére.Kiadó: Erdélyi Múzeum-Eg..

10 ron

Motiváltság és nyelvi ikonicitás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor (szerk.)

Motiváltság és nyelvi ikonicitás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor (szerk.)

A kötet a 2014. május 23–24-én tartott kolozsvári nyelvészeti műhelykonferencia (A magyar nyelvészet..

25 ron 28 ron

Analógia és modern nyelvleírás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor szerk.

Analógia és modern nyelvleírás: Kádár Edit, Szilágyi N. Sándor szerk.

A kötet tanulmányai együttesen jó alkalmat biztosítanak az analógia és a vele kapcsolatos kérdések t..

20 ron

Történések a nyelvben a keleti végeken: Péntek János

Történések a nyelvben a keleti végeken: Péntek János

Péntek János kötetében összegyűjtött tanulmányok félszázados szakmai pályájának utolsó évtizedéből v..

40 ron

Szilágyi Júlia: Lehet-e esszét tanítani? - Esszék

Szilágyi Júlia: Lehet-e esszét tanítani? - Esszék

Szilágyi Júlia azok közé tartozik, akik otthon vannak az esszében: írásbeli és szóbeli megnyilatkozá..

20 ron 24 ron