• Cseke Péter: Őrtüzeink parazsa
  • 8%

Most látom csak, micsoda előnyt jelentett számomra az a „hátrány”, hogy fiatal alkotói korszakomban falujáró riporter lehettem. És az ún. ʼ68-as nyitást követően megörökíthettem egyet s mást az alkotó szellem újjászületésének öntörvényűségéből. 

A hatvanas évek végén s a hetvenesek elején a népi kultúra visszahódított értéktartományairól csakúgy írhattam, mint Bartók és Kodály mához szóló üzenetének megszólaltatásáról: „Csak az a miénk igazán, amiért megdolgoztunk.” Vagyis a nagy ikerpár által felfedezett – a maga mivoltában teljes értékű – népi kultúra csak akkor válik továbbadhatóvá, ha előbb elsajátítjuk azt. 

A szellemi otthonkeresők erdélyi évszázadát bejárva magam is a Székesegyház-építők lázában égtem; akár a kisjenői csonkafenyő üzenetére, akár az írói lelkiismeret móriczi mértékére figyeltem. Az őáltala megrajzolt „lélektérképen” az igazmondás pireneusi magaslatával éppúgy találkozhattam, mint a megismerés kisebbségi keresztútjainak parancsolataival. 

Száz esztendő távlatában derül ki igazán, hogy mit jelent számunkra nyelv és lélek szövetsége. Valami olyasmit, ami szóval el nem mondható. Ami „öt érzék ezer muzsikája”-ként vibrál bennünk. Mindaddig, amíg az Ady és Németh László által megálmodott katedrális eszméjét őrizzük szívünkben-lelkünkben.


Cseke Péter

  • Kiadó: Polis Könyvkiadó (Kolozsvár)
  • Kiadás éve: 2018
  • Oldalszám: 360
  • ISBN: 978-606-542-075-5

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Cseke Péter: Őrtüzeink parazsa

  • Szerző / Készítő: Cseke Péter
  • Cikkszám: Cseke Péter: Őrtüzeink parazsa
  • Készletinfó: 100
  • 38 ron
  • 35 ron


Kapcsolódó termékek

Eke és toll - Cseke Péter

Eke és toll - Cseke Péter

„Ki vállalkozik a mai agrármérnökök közül olyan feladatokra, mint az agrárreform monográfiájának meg..

37 ron

Cseke Péter- Hála József: A Homoród füzes partján

Cseke Péter- Hála József: A Homoród füzes partján

Jelen kötet szerzői – erdélyi és magyarországi kutatók és írók – Erdély egy jellegzetes szelete, a H..

40 ron 52 ron