• „Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék

„Szavainkban – népnyelvünkben – múltunk számos eleme rejtekezik. Ezek némelyikét ma már csak nyelvészeink ismerik és tanítják. Népünk természetesen, ösztönszerűen és hagyományosan viszi és adja tovább, nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra, olykor azonban –  ez sem ritka és szintoly természetes: nagyapáról unokára. A sorból véletlenül sem szabad kifelejtenünk a nagyanyákat. Hiszen nemcsak manapság, hanem régente is többnyire a nanókák voltak együtt naphosszat a család, a rokonság meg a szomszédság  apróságaival. Ennek ismeretében még inkább érthetővé válik számunkra, hogy általuk a szóhagyományozódás leginkább kötött voltával van dolgunk, már csak azért is, mivel a régi világ körülményei sokszor életük végéig falun belül tartották az asszonyokat.A kalotaszegi nyelvjárást – legalább száz éve – sokan tanulmányozták (akárcsak vidékünk néprajzát, népköltészetét, zenéjét, táncát); köztük is kitűnik Szabó T. Attila nyelvtudós és tanítványainak munkássága. (...)Nyelvjárási vizsgálódásaik közzétett eredményeihez képest aligha mondhatunk sok újat a nyelvi rendszer egészét illetően. Legfeljebb az utóbbi évtizedek köznyelvi hatásának bizonyos fokozódását lehetne kimutatni több helyen is. Mindazáltal – noha a nyelvész urak és hölgyek a maguk pászmáján „jobban tudják” a dolgokat –  sokszor az az érzése a falu belső világát ismerő embernek, hogy tiszteletet parancsoló adatgyűjteményük és tüzetes rendszereik mögül éppen csak az élő nyelv nem sejlik fel a maga egészében és teljes valóságában, ihol talán még színpompájában, másutt hagyult-fakult voltában is ódon zamatokat őrizően ...


  • Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
  • Kiadási év: 2007
  • Méret: 14 x 20 cm
  • ISBN: 9789738514282
  • Kötés: puha borító
  • Oldalszám: 117
  • Sorozat: AESZ-füzetek

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

„Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék

  • Szerző / Készítő: Vistai András János
  • Cikkszám: „Nem lehet elmenni a szován”. Magyarvistai szójegyzék
  • Készletinfó: 100
  • 16 ron


Kapcsolódó termékek

A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben

A Korpa-hegyeken innen... Földünk mai államnevei anyanyelvünkben

A mai magyar nyelvterületen kívül eső földrajzi fogalmak megnevezése a magyar nyelvben is beletartoz..

22 ron

A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek

A nyelvi revitalizáció. Elméletek, módszerek, lehetőségek

A kötet a veszélyeztetett nyelvek felélesztésének, megerősítésének kérdéskörét tárgyalja a következő..

27 ron

Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban

Anyanyelvünkért. Dsida Jenő nyelvművelő rovata a Keleti Újságban

A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jeles képviselője életművének kevésbé ismert részl..

16 ron