• Kun - Gazda - Gergely: Károli Gáspár
  • 20%

 Károli Gáspár a köztudatban mindenekelőtt mint a bibliafordító van számon tartva, joggal. Azt már kevesebben tudják, hogy a Vizsolyi Biblia fordítója milyen hatalmas gyülekezetépítő, egyházszervező munkát végzett. Hetente három alkalommal prédikált, szorgalmasan látogatta híveit, intette a közönyösöket, fenyítette a bűnösöket, munkatársaival erélyesen kormányozta a mintegy 4000 lelket számláló gönci, rövid ideig a kisebb tállyai gyülekezetet, fölvállalta a külföldi oktatási intézményekbe igyekvő szegény tanulók sorsának rendezését. 

Kassa-völgyi esperesként gondozta az Abaúj, Torna, Zemplén, Borsod és Sáros vonzáskörében élő 108 református gyülekezetet, hitvitázott, zsinatokat tartott. 

A tömérdek munka mellett egyre inkább kezdte foglalkoztatni a teljes Szentírás magyar nyelvre való lefordításának gondolata. Lelkét még a magánélet tragédiái sem tudták összetörni.

Hiába sújtottak le ismételten családjára a 16. század járványai és ragadták el kétszer is feleségét és gyermekeit, ő kitartóan csak azt kérte imáiban, hogy Isten addig engedje élni, míg a Szentírást kinyomtatva látja. Fohásza meghallgatásra talált, és 1590. augusztus 10-én maga 

előtt látta a megvalósult álmot, a Vizsolyi Bibliát. 1591 végén beteljesült a másik áhított vágya is: Krisztusához költözött.


  • Híres Emberek sorozat 4. kötet
  • Tortoma Könyvkiadó, 2014
  • Papír/puha kötés
  • 24 oldal
  • ISBN 978-973-8995-15-4

  •  

    új vélemény

    Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
        Rossz           Kiváló

    Kun - Gazda - Gergely: Károli Gáspár

    • Szerző / Készítő: Kun - Gazda Gergely
    • Cikkszám: Kun - Gazda - Gergely: Károli Gáspár
    • Készletinfó: 100
    • 10 ron
    • 8 ron


    Kapcsolódó termékek

    Kun - Gazda - Gergely: Heltai Gáspár

    Kun - Gazda - Gergely: Heltai Gáspár

    A Gutenberg által 1440 táján felfedezett könyvnyomtatás művészetének jelentőségét a 16. században gy..

    8 ron 10 ron

    Kolumbán Vilmos József: Benkő József, az erdővidéki polihisztor

    Kolumbán Vilmos József: Benkő József, az erdővidéki polihisztor

    Középajtai és árkosi Benkő József (Bardóc, 1740. december 20. – Középajta, 1814. december 28.) refor..

    10 ron

    Süli Attila: Borbáth László

    Süli Attila: Borbáth László

    Ezen kis életrajznak a címe mind szimbolikus, mint megtévesztő értelmű lehet. Megtévesztő, mert nem ..

    8 ron 10 ron

    Szécsi Antal: Borbáth Károly történész, a ''lábon járó lexikon''

    Szécsi Antal: Borbáth Károly történész, a ''lábon járó lexikon''

     Dr. Borbáth Károly 1931 január 13-án született az erdővidéki nagyközségben, Vargyason (Kovászn..

    8 ron 10 ron

    Bruckner Éva: Bruckner Győző

    Bruckner Éva: Bruckner Győző

     Miskolcon utcát neveztek el róla. A főtér egyik régi épületén egy márványtábláról pedig az arr..

    8 ron 10 ron

    Süli Attila: Beöthy Ödön

    Süli Attila: Beöthy Ödön

    1848–1849 egyes szereplőihez nemcsak saját koruk nem volt kegyes, de az utókor sem. Kossuth óriási a..

    5 ron 21 ron