• Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben – Románok és magyarok 1867-1940
  • 33%

 A magyar szakirodalom nagyon sokáig feltűnően elhanyagolta a kiegyezési korszak nemzetiségi kérdéseinek tárgyalását. Ennek az volt az oka, hogy maguk a magyar szakkörök is az ellenséges propagandaművek egyoldalú felfogásának hatása alatt álltak, és a túl kényesnek tartott kérdésekhez általában óvakodtak hozzányúlni. Később, különösen az első összeomlás után, hozzáfogtak az ún. „magyar” elnyomás mentegetéséhez. A mentőkörülmények felsorolása természetesen csak polemikus formában történhet, ami végeláthatatlan és mindinkább elmérgesedő vitákra adhat alkalmat. A kérdés igazi megoldása nem a „magyar elnyomás” mentegetése, hanem megmagyarázása a délkelet-európai (sőt európai) nacionalizmus keretei között. Bíró Sándor tanulmánya lényegében a mentegető irányzathoz tartozik, de ennek eddig legértékesebb hajtását képezi. Módszerének legfontosabb vonása az, hogy a magyarországi románság helyzetét annak saját megnyilatkozásai alapján mutatja be. Forrása elsősorban a legújabb kori történetkutatás kimeríthetetlen kincsesbányája: a hírlapirodalom, ami mellett esetenként felhasználja a tudományos és adatközlő publikációk vonatkozó részeit is.”(I. Tóth Zoltán) Bíró Sándor tudományos életműve tartalmaz ugyan módszertani hibákat (az anyag kiválasztásának egyoldalúságában), ezért bírálható, kritizálható, de tagadhatatlan, hogy tényanyagát tekintve a téma legjobban használható munkáját veheti kézbe az olvasó.

  • Kiadó: Pro Print Kiadó (Csikszereda)
  • Kiadás éve: 2002
  • Oldalszám: 528
  • ISBN: 973-9311-87-3

új vélemény

Megjegyzés: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben – Románok és magyarok 1867-1940

  • Szerző / Készítő: Bíró Sándor
  • Cikkszám: Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben – Románok és magyarok
  • Készletinfó: 100
  • 52 ron
  • 35 ron


Kapcsolódó termékek

Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon

Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon

A Román Kommunista Párt magyarságpolitikáját folyamatosan változó kül- és belpolitikai tényezők befo..

45 ron 67 ron

Novák Csaba Zoltán, László Márton: A szabadság terhe

Novák Csaba Zoltán, László Márton: A szabadság terhe

Marosvásárhely, 1990. március 16–21. A kötet célja az eddigi források alapján összegezni, módszertan..

40 ron 59 ron

Vincze Gábor: Történeti kényszerpályák - kisebbségi reálpolitikák II.

Vincze Gábor: Történeti kényszerpályák - kisebbségi reálpolitikák II.

Kötetünk a romániai magyar kisebbség II. világháború utáni politikatörténetének tanulmányozását elős..

30 ron 33 ron