Borcsa Imola: Magnebéhat

28.00 RON
Hozzáadás a kedvencekhez    

Magnebéhat

Borcsa Imola

A pletyka, ahogy viszi, viszi a világot. Előre, persze, ha nem is mondtam, merre másfelé is vinné? Sohasem történik itt semmi, úgy látszik. Aztán meg bejön a takarító néni a hidegről, vagy a melegről, vagy az esőből, vagy a hóból, és kiderül, hogy mégiscsak nagyon sok minden történt azalatt, amíg ő kint volt. Vagy közvetlen azelőtt. Vagy majd akkor fog éppen, amikor megint kimegy. És az is kiderül, hogy nem is olyan álmos ez a város. És hogy a világ egyik legizgalmasabb dolga patikusnak lenni. Mert hát hol is futna össze máshol ez a rengeteg történet, mint a patikában?

Borcsa Imola első könyve egy nagyon érdekes író jelentkezése. A pályakezdés mindig izgalmas dolog, mindig különös figyelmet érdemel: új hang köszön-e be, új szem figyel-e, árad-e a friss levegő a sorok közül? Borcsa Imola könyve úgy felel meg, hogy az olvasóra hagyja a válaszadást, miközben azt is figyeli rajtunk, míg olvasunk, hogy átengedjük-e magunkat annak, amit olyan önfeledten szeretünk hallgatni és továbbadni: a pletykának… (Antal Balázs)

 

 

Kiadó: Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár

Kiadási év: 2019

ISBN: 978-963-2638-90-4

Oldalszám: 72

Kötés: kemény tábla, védőborítóval



Magnebéhat Borcsa Imola A pletyka, ahogy viszi, viszi a világot. Előre, persze, ha nem is mondtam, merre másfelé is vinné? Sohasem történik itt semmi, úgy látszik. Aztán meg bejön a takarító néni a hidegről, vagy a melegről, vagy az esőből, vagy a hóból, és kiderül, hogy mégiscsak nagyon sok minden történt azalatt, amíg ő kint volt. Vagy közvetlen azelőtt. Vagy majd akkor fog éppen, amikor megint kimegy. És az is kiderül, hogy nem is olyan álmos ez a város. És hogy a világ egyik legizgalmasabb dolga patikusnak lenni. Mert hát hol is futna össze máshol ez a rengeteg történet, mint a patikában? Borcsa Imola első könyve egy nagyon érdekes író jelentkezése. A pályakezdés mindig izgalmas dolog, mindig különös figyelmet érdemel: új hang köszön-e be, új szem figyel-e, árad-e a friss levegő a sorok közül? Borcsa Imola könyve úgy felel meg, hogy az olvasóra hagyja a válaszadást, miközben azt is figyeli rajtunk, míg olvasunk, hogy átengedjük-e magunkat annak, amit olyan önfeledten szeretünk hallgatni és továbbadni: a pletykának… (Antal Balázs)     Kiadó: Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár Kiadási év: 2019 ISBN: 978-963-2638-90-4 Oldalszám: 72 Kötés: kemény tábla, védőborítóval
A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Válassz valutát
Kedvencek
nowishlist
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek
litesrv._domainkey litesrv._domainkey.mlsend.com