Kós András

Gazda József 

Az alkotás magamegmutató kitakarózás. A művész önmagát, saját öntörvényű különvilágát festi, írja, vési, gyúrja, kalapálja, faragja - álmodja – művébe, és olyan a mű, amilyen az alkotója: halk vagy hangos, visszafogott vagy magabiztos, könnyed vagy darabos, akárcsak az ember, aki megalkotta, létrehozta. S minél gazdagabb az énje, minél hatalmasabb a benne kitárulkozó világkép, annál súlyosabb, annál beszédesebb a mű.

Kós András szikár, szűkszavú, elsősorban önmagával szemben szigorú, életvitelében, alkotó munkájában pontos, céltudatos, józanul következetes ember. Ez a szikárság, szűkszavúság, szigorú pontosság, s a következetességéből fakadó józanság alkotó munkájának is jellemzője. Szobrokat, szoborembereket formál. Néma bálványokat, melyek szinte észrevétlenül rezdülnek, szólalnak meg, kelnek életre bennünk. S mi - a magunk külön univerzumba burkolózott mindenkori nézők, befogadók - épp ezen a halkságon, szűkszavúságon, a kevéssel való megszólaláson döbbenünk meg.

A művész csodát művel, ezzel a kevéssel mondja el a sokat, a teremtés csodáját, az egyetemes lét lényegét, értelmét és gazdagon széttárulkozó szépségét. A leszorított formák költészete szólal meg bennünk, sugárzik át belénk. Ez a halkság erősödik fel, s a látszólag passzív mondja el az aktívat, az időbe beleszorított az időtlent, az itt és most az egyetemest, az emberi lét határai közé zárt a határtalant, a végtelent.

A tartalmas élet szépségének és értelmének a hitét kapjuk e művekből, s emberségünkben, emberi mivoltunkban válunk többé, teljesebbé általuk.

A monográfia a szobrász Kós András életművét mutatja be, és tartalmazza szobrainak fényképeit.

Oldalszám: 260