Koman Zsombor: Fizikai versek

28.00 RON
Hozzáadás a kedvencekhez    

Fizikai versek

Koman Zsombor

Az anyag belső súrlódását, részecskék ütközését, a felület természetes vagy olykor nagyon is erőszakos kopását hallani ki Koman Zsombor verseiből – nem pusztán a szavak, de a toldalékok, sőt a betűk szintjéig tudatos költészet ez, atomizált, újmisztikus líra, amely mégis képes szélsőségesen profánnak is hatni, röntgenfényben mutatva föl előttünk világát, mely miénk, az Olvasóké is. (Lanczkor Gábor)

Koman Zsombor 1993-ban született Brassóban. Egyetemi éveit Budapesten töltötte, az Eötvös Collegiumban lakott, fizikát és alkalmazott matematikát tanult. Volt már vándorszínész, kutatóinas, magántanár, programozó, mentor és mentorált. Jelenleg New Yorkban él, lírát és filozófiát fordít, verseket ír. A Fiatal Írók Szövetségének tagja. Ez az első kötete.

Kiadó: Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár

Kiadás éve: 2021

ISBN: 978-606-8118-75-8

Oldalszám: 96

Borító: puha kötés



Fizikai versek Koman Zsombor Az anyag belső súrlódását, részecskék ütközését, a felület természetes vagy olykor nagyon is erőszakos kopását hallani ki Koman Zsombor verseiből – nem pusztán a szavak, de a toldalékok, sőt a betűk szintjéig tudatos költészet ez, atomizált, újmisztikus líra, amely mégis képes szélsőségesen profánnak is hatni, röntgenfényben mutatva föl előttünk világát, mely miénk, az Olvasóké is. (Lanczkor Gábor) Koman Zsombor 1993-ban született Brassóban. Egyetemi éveit Budapesten töltötte, az Eötvös Collegiumban lakott, fizikát és alkalmazott matematikát tanult. Volt már vándorszínész, kutatóinas, magántanár, programozó, mentor és mentorált. Jelenleg New Yorkban él, lírát és filozófiát fordít, verseket ír. A Fiatal Írók Szövetségének tagja. Ez az első kötete. Kiadó: Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár Kiadás éve: 2021 ISBN: 978-606-8118-75-8 Oldalszám: 96 Borító: puha kötés
A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Válassz valutát
Kedvencek
nowishlist
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek
litesrv._domainkey litesrv._domainkey.mlsend.com