Politikusportrék – Bánffy Miklós karikatúrái, 1921

35.00 RON
Hozzáadás a kedvencekhez    

Politikusportrék. Karikatúrák, 1921

Bánffy Miklós

Bánffy Miklós külügyminisztersége idején, 1921-ben, egy népszövetségi konferencia unalmas tárgyalásai közepette vetette papírra ezt a 21 színes rajzot, amely az európai nagypolitika akkori főszereplőit elevenítette meg. Karikatúráinak célpontja volt többek között Lloyd George brit, Clémencau francia, Csicserin szovjet külügyminiszter, az „utódállamok”-ból pedig olyanok, mint Edward Benes, Ion Brătianu. A sorozat akkor korlátozott példányszámban, Ben Myll álnéven került forgalomba, s ebben a mappában jelenik meg először az érdeklődő közönség számára. A rajzok mellett Bánffy Miklósnak a Huszonöt év c. memoárjából a konferenciát megelevenítő, s  célszemélyeit írásban is jellemző  fejezete olvasható.

„A rajzokat a mai művészeti kritika Bánffy Miklós „grafikai munkásságának csúcsaként” értékeli. „… egyedülállóan érdekes és kortörténeti dokumentumként fennmaradt rajzsorozat – írja róla Murádin Jenő - …Bánffy rajzainak íze-zamata groteszk megjelenítésben, karikaturisztikus hangvételében van. Sohasem <>, egyszerű portrét fest a jelenlevőkről, hanem jellemükre, magatartásukra, szellemi habitusikra utaló karikatúrákat rajzol. A külsődlegességnek, a fej- és testalkatnak olyanformán van helye a képen, hogy nyomatékot ad velük a megrajzolt képmásnak. Így áll össze a panoptikum nagyszerű telitalálataiból. A rajzoló magát sem kíméli. Mert megjelenik ő is a küldöttek között. Bánffy, a magyar külügyminiszter, hosszan előrenyújtott kézzel, tehetetlen szószólójaként feldarabolt, kifosztott országnak.” Elérkezett az ideje, hogy a Bánffy-életmű e máig ismeretlen darabja felsorakozzon a regények, novellák és (a mai színház által még mindig felfedezésre váró) színpadi művek mellé.” Részlet Dávid Gyula a grafikák mellett kiadott füzetben található tanulmányából. E tanulmányt Bánffy Miklós Huszonöt év című írásának egy részlete követi. A füzetben az előző két szöveg angol változata is megtalálható.

Polis Könyvkiadó, Kolozsvár és Balassi Kiadó közös kiadása

Megjelenés: 2006

Kötés: kemény táblás

Oldalszám: 96

ISBN: 9635066708

Méret: 214x300 mm méretű mappában 1 füzet (32 oldal, A/4) és 1 papírborítóban 21 grafika



Politikusportrék. Karikatúrák, 1921 Bánffy Miklós Bánffy Miklós külügyminisztersége idején, 1921-ben, egy népszövetségi konferencia unalmas tárgyalásai közepette vetette papírra ezt a 21 színes rajzot, amely az európai nagypolitika akkori főszereplőit elevenítette meg. Karikatúráinak célpontja volt többek között Lloyd George brit, Clémencau francia, Csicserin szovjet külügyminiszter, az „utódállamok”-ból pedig olyanok, mint Edward Benes, Ion Brătianu. A sorozat akkor korlátozott példányszámban, Ben Myll álnéven került forgalomba, s ebben a mappában jelenik meg először az érdeklődő közönség számára. A rajzok mellett Bánffy Miklósnak a Huszonöt év c. memoárjából a konferenciát megelevenítő, s  célszemélyeit írásban is jellemző  fejezete olvasható. „A rajzokat a mai művészeti kritika Bánffy Miklós „grafikai munkásságának csúcsaként” értékeli. „… egyedülállóan érdekes és kortörténeti dokumentumként fennmaradt rajzsorozat – írja róla Murádin Jenő - …Bánffy rajzainak íze-zamata groteszk megjelenítésben, karikaturisztikus hangvételében van. Sohasem <>, egyszerű portrét fest a jelenlevőkről, hanem jellemükre, magatartásukra, szellemi habitusikra utaló karikatúrákat rajzol. A külsődlegességnek, a fej- és testalkatnak olyanformán van helye a képen, hogy nyomatékot ad velük a megrajzolt képmásnak. Így áll össze a panoptikum nagyszerű telitalálataiból. A rajzoló magát sem kíméli. Mert megjelenik ő is a küldöttek között. Bánffy, a magyar külügyminiszter, hosszan előrenyújtott kézzel, tehetetlen szószólójaként feldarabolt, kifosztott országnak.” Elérkezett az ideje, hogy a Bánffy-életmű e máig ismeretlen darabja felsorakozzon a regények, novellák és (a mai színház által még mindig felfedezésre váró) színpadi művek mellé.” Részlet Dávid Gyula a grafikák mellett kiadott füzetben található tanulmányából. E tanulmányt Bánffy Miklós Huszonöt év című írásának egy részlete követi. A füzetben az előző két szöveg angol változata is megtalálható. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár és Balassi Kiadó közös kiadása Megjelenés: 2006 Kötés: kemény táblás Oldalszám: 96 ISBN: 9635066708 Méret: 214x300 mm méretű mappában 1 füzet (32 oldal, A/4) és 1 papírborítóban 21 grafika
A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Válassz valutát
Kedvencek
nowishlist
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek
litesrv._domainkey litesrv._domainkey.mlsend.com