111 vers a Sóvidékről

30.00 RON
Hozzáadás a kedvencekhez    

111 vers a Sóvidékről

Válogatta: Katona Éva

Páll Lajos grafikáival

A 111 vers a Sóvidékről című, Katona Éva „egybeszedte'” nagyszerű és egyedülállóan arányos versantológiával válogatója bebizonyította, hogy a Sóvidék nemcsak Erdély, a magyar nyelvterület egyik kis – úgymond – szivárványos tájegysége, hanem költői ihletforrás, versekben tündöklő tájegység. Micsoda föld lehet, amelyhez ilyen hűséggel lehet ragaszkodni? Csodálatos föld. Ahogyan az antológia huszonnégy szerzője versekben vallja: a követ termő, sziknyos, agyagos földbe beletemetik az ősöket, szülőket, testvéreket, rokonokat, s kikél belőle a legszebb, az egyik legszínesebben pompázó népművészet, a töredékeiben is páratlan néptánc, viselet és immár lassan száz esztendeje: a költészet maga. 

Sorozat: 101-111-123 versek

 

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Megjelenés: 2010

Kötészet: kemény kötés, varrott

Méret: 12,5x23 cm

Oldalszám: 156

ISBN: 978-973-26-0988-0



111 vers a Sóvidékről Válogatta: Katona Éva Páll Lajos grafikáival A 111 vers a Sóvidékről című, Katona Éva „egybeszedte'” nagyszerű és egyedülállóan arányos versantológiával válogatója bebizonyította, hogy a Sóvidék nemcsak Erdély, a magyar nyelvterület egyik kis – úgymond – szivárványos tájegysége, hanem költői ihletforrás, versekben tündöklő tájegység. Micsoda föld lehet, amelyhez ilyen hűséggel lehet ragaszkodni? Csodálatos föld. Ahogyan az antológia huszonnégy szerzője versekben vallja: a követ termő, sziknyos, agyagos földbe beletemetik az ősöket, szülőket, testvéreket, rokonokat, s kikél belőle a legszebb, az egyik legszínesebben pompázó népművészet, a töredékeiben is páratlan néptánc, viselet és immár lassan száz esztendeje: a költészet maga.  Sorozat: 101-111-123 versek   Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár Megjelenés: 2010 Kötészet: kemény kötés, varrott Méret: 12,5x23 cm Oldalszám: 156 ISBN: 978-973-26-0988-0
A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Válassz valutát
Kedvencek
nowishlist
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek
litesrv._domainkey litesrv._domainkey.mlsend.com