Az eltűnt gyulafehérvári református egyházmegye és egyházi közösségei

Inquisitoria Dioceseos Alba-Carolinensis Reformatae Relatoria (1754)

Gudor Kund Botond

Mindennapi életünket, falvakon és városon, évszázadokon át, a harangok szava igazgatta. Így hát megszámlálhatatlan szállal kapcsolódnak mindennapjainkhoz. Jelezték-jelzik az évek múlását, óév teltét, újév kezdetét. Templomba, lélekművelésre hívják az embereket mindenütt a keresztények által lakott területeken. Közel állnak mihozzánk, emberekhez: jót, vagy éppen rosszat jelez kongásuk számunkra. Szólnak az újszülött keresztelőjekor, esküvők alkalmával. Jelezték egykor a jégesőt, a földingást, a haláltusát is, amikor a lélekharangok adták hírül, ha valaki a másik partra készült távozni. Mi, emberek nyílt vagy titkolt lelki kapcsolatot teremtünk a hozzánk földrajzilag legközelebb álló harangokkal, azokkal, amelyeket naponta lakásunkhoz közel, nyitott ablakunkból hallunk. Hangjuk hiányában honvágy kél, zenebonájukat, ha újra halljuk, különös örömérzés tölti el lelkünket.